Törcsvár utcai telephely – Zöld sarok újdonságai

A Sasadi Óvoda Törcsvár utcai telephelyén, adottságainkból kifolyólag, igen szorgos "zöld" tevékenység folyik. Óvodánk már kétszer elnyerte a "Zöld óvoda" címet. Idén harmadszorra is megpályázzuk, hogy aztán majd örökös "Zöld óvoda" lehessünk. Rendszeresen részt veszünk a kerület által, az "Újbuda környezettudatos óvodája" cím elnyeréséért kiírt pályázaton. És természetesen a "Madárbarát kert" címet is birtokoljuk. Mindezen tisztségek arra köteleznek bennünket, hogy ennek megfelelően szervezzük mindennapi életünket.

A kapun belépve, már rögtön a bejáratnál találkozhatnak a gyerekek a Madárbarát kert táblával, melyen megtekinthetik, milyen madarak honosak a környékünkön. Ezeket napközben az ablakokból is figyelgetjük. Télen-nyáron gondoskodunk róluk: etetőket, itatókat, odúkat helyeztünk el az udvaron számukra. Kertünkben sok bokor található, melyek igazi búvóhelyet biztosítanak a kis szárnyasoknak. 

   

Íme, néhány saját fotó a „madarainkról”:

Zöldike

Zöldike

Mátyásmadár

Mátyásmadár

Rozsdafarkú

Rozsdafarkú

Zöldküllő

Zöldküllő

Őszapó

Őszapó

A madarakon kívül más állatokkal is találkoznak a gyerekek a kertben. A legkedvesebb a mókus, amit persze csak ablakból tudunk megfigyelni.

Mókus

De az udvaron nemcsak a madarakról, hanem a növényekről is gondoskodunk. Miniarborétumot építettünk ki a családokkal közösen. Rendszeres, immár hagyománnyá vált programunk ugyanis a Családi kertészkedés, melyet egy évben 1-2x hirdetünk meg (ősszel és tavasszal).

   

A gyerekekkel közösen gondozzuk veteményeskertünket is – minden csoport a maga kis kertjét ültetgeti be zöldségekkel, fűszernövényekkel stb.

   

Az óvoda épületébe lépve, az ajtó mellett alakítottuk ki a helyet egy kis akváriumnak, amely fölé helyeztük el zöld faliújságunkat. Ezen, az óvodai tevékenységeink feltüntetése mellett, programokat is ajánlunk a családoknak.

   

A szemetet szelektíven gyűjtjük – minden csoportban van külön papírhulladék szemetes, a vizes palackoknak is van az udvaron külön műanyagos kuka, valamint a kert hátsó végében 8 db komposztálónk, amit a kertész bácsi segítségével forgatunk. Preferáljuk az újrahasznosítást – gyakran készítünk a gyerekekkel joghurtos pohárból, WC papír gurigából, textilből, befőttes üvegből, tojástartóból stb. különböző tárgyakat, játékokat.

   

Nagy hangsúlyt fektetünk a „Zöld jeles napok” megünneplésére is (Energiatakarékossági Világnap, Víz Világnapja, Föld napja, Madarak és fák napja, Állatok Világnapja).

   

Óvodánk elhelyezkedése szinte tálcán kínálja elénk a séták, kirándulások tárházát. A „szomszédban” van ugyanis a Sas-hegy, illetve a Rupp-hegy, amik a természet számtalan kincsét rejtegetik, megfigyelésekre, „bogarászásokra” adva alkalmat. Nem beszélve a családi házas környezet adta lehetőségekről (kiskertek megfigyelése).

   

Többször csatlakoztunk a „Te szedd!” mozgalomhoz is, amikor „zöld gondolkodású” egyetemisták bevonásával „tisztítottuk meg” a Rupp-hegyet a sok szeméttől. De ezt saját szervezésben is meg szoktuk tenni az óvoda környékén.

   

Havonta meghirdetjük a TÖRCSVÁR BAKANCSOS TÚRÁT, mely nagy népszerűségnek örvend a családok körében. Készítettünk egy „Erdei illemszabály” könyvecskét, amiből minden túra elején felelevenítjük a fontos viselkedési szabályokat. Viszünk magunkkal szemeteszsákot és gumikesztyűt, hogy az útközben talált szemetet is össze tudjuk gyűjteni.

   

Csoportszobáinkban természetes anyagokból készült bútorok vannak. Törekszünk arra, hogy a gyerekeket minél több természetes anyagból készült tárgy vegye körül.

   

A természet- és környezetvédelem nagyon fontos számunkra, ezért igyekszünk ezt a szemléletet közvetítetni a gyerekek és családok felé. A környezetvédő magatartás (ki)alakítását fontos feladatunknak tartjuk. Példaképet próbálunk állítani a gyerekek elé a saját viselkedésünkkel is.

  

Készülődés a nemzeti ünnepre – huszár WC papír gurigából

A nemzeti ünnepre – huszár

Várjuk a tavaszt – virág, melynek cserepe tubusos mustár tartóból készült

Várjuk a tavaszt – virág

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA